Kosár

Üres
A kosár jelenleg üres

Környezeti nevelés – idegenforgalom

A Tisza Tájközpont Kht. alapvető célja, hogy segítsen az Ember és a Táj közötti kommunikáció (információáramlás) hatékonyabbá tételében. „Az ősember nem sokat tudott a természetről” – vallja /érzi a modern tudomány1, mi szeretnénk azt tudni és tudatni, amit az ősember tudott a Természetről…

Szeretnénk megtanulni az állatok, a növények és a táj nyelvén érteni és beszélni – újra; mert ez szükséges ahhoz, hogy élhető, fenntartható életet élhessünk. Ebben segítenek a modern tudományos módszerek, adatbázisok és a komoly városi intézetek is, de ez kevés: a Természethez emberi (gyermeki), nem-tudományos lényünkkel is közel kell kerülnünk, ha többre akarunk jutni a városi ember „természet”tudományánál, ami arra jó, hogy analizáljuk a Teremtést, előkészítsük az (el)fogyasztásra, esetleg, hogy „konzerváljuk” és „rezerváljuk”.

És bár tudást átadni nem lehet, csak megkapni (…), igyekszünk (olyan) helyzetbe hozni a nálunk érdeklődőket, hogy kaphassanak ebből a tudásból. Persze az az idő és kapacitás, ami a mai városi(as) embernek erre marad, az kevés, mégis programjainkkal igyekszünk lehetőséget biztosítani a tiszai táj, a kultúránk, és önmagunk megértéséhez, megmutatni szemléletünk egészségét és igazságát.

Ez kortól, szakmától és sajnos lakóhelytől függetlenül nagyon fontos, hiszen sajnos ma mindannyian városiak vagyunk: életünk, gondolkodásunk elidegenedett a Természettől, idegenek vagyunk saját környezetünkben is, még akkor is, ha falvaknak nevezett lakótelepeken lakunk, és akkor is, ha mezőgazdasággal foglalkozunk, ami nem agri-cultura többé, mert a helyi táj helyett a városban gyártott óriástraktorokhoz és óriásvegyszerekhez kötődik. Hiányzik az a rengeteg tudás, amit elvesztettünk fejlődésünk kapcsán, éppen az, ami az élhető, fenntartható élethez szükséges. Ezért fontos a környezeti nevelés, hogy idegenekből ismerősökké váljunk a Természetben /Teremtésben és a forgalomból irgalom váljon.

 
Mivel várjuk Önt: rendezvény, Bemutató, Kóstoltatás
 

Kapcsolódó anyagok

Kapcsolódó állományok

 
Kategória: Oktatás, képzés, ismeretterjesztés

Bejelentkezés

RSS
feliratkozás