A Tisza Tájközpont Kht. alapvető célja, hogy segítsen az Ember és a Táj közötti kommunikáció (információáramlás) hatékonyabbá tételében. Hagyományőrzésünk szervesen kapcsolódik környezeti kommunikációnkhoz, hiszen abból a kultúrából igyekszünk tudáshoz jutni, amely még közvetített a Ember és Természet között (szemben mai civilizációval, ami (magasabbrendű) másságukat hangsúlyozza).

Így feladatunk a régi magyar kultúra/hagyomány őrzése, élesztése és éltetése. (Hiszen ki másnak, mint a magyaroknak a feladata és felelőssége, hogy a magyar kultúrával gazdagítsák az egyetemes kultúrát; és mi más a magyaroknak feladata és felelőssége, mint hogy a magyar kultúrával gazdagítsák az egyetemes kultúrát?! Az „őrzés” és a „tudáshoz jutás” módszerei közé tartozik a lótartás-lovaglás (nem a nyugatias iparszerű, lógyilkos módokon – ketrec, jártatógép, díjugratás, stb.), az íjászat és más kommunikációs gyakorlatok, valamint hagyományos tiszai gazdálkodási módok gyakorlása (szürkemarha- és rackatartás, rekesztő halászat, stb.).

Különös jelentősége van ennek, hiszen napjainkban a kulturális szennyezés óriási. (Szemét az, ami nincs a helyén, e szerint a globalizáció nemcsak mint világgyarmatosítás, hanem, mint idegen kultúrák kiterjesztése is szennyezés.) Mai felfordított világunkban Magyarország különleges helynek számít, hiszen itt tagadjuk meg legnagyobb lelkesedéssel hagyományainkat, itt veszünk részt legnagyobb öntudat(lansággal) (ön)gyarmatosításunkban, itt sikerült leginkább elhitetni a közvéleménnyel, hogy az idegen szép, mert idegen. Pedig ökológiai és történelmi törvény, hogy szép az, és akkor, ha és ami a helyi – a tájban gyökeredző – szokásokhoz, értékekhez és érdekekhez illeszkedik. (Ezért kell/ene pl. az eredendően ártéries tájban ártéri(esített) gazdálkodás által előteremteni a javainkat.)