Kosár
A kosár jelenleg üres
Beszámoló a szegedi VízVálasztó Fórumunkról
2019. december 02.
Vízválasztó Fórum
A SZÖVETség az Élő Tiszáért Egyesület és
a Szegedi Tudományegyetem Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszék szervezésében,
a Szeri Ökotanyák Szövetsége és
a Vackor Környezet- és Természetvédelmi Egyesület támogatásával
Szeged, 2019. november 22.
Összefoglaló
A VÍZVÁLASZTÓ FÓRUMON a Meghívón meghirdetett koncepciónak megfelelően és program szerint ismertettük a Víz Választásának tudományos összefüggéseit és a gyakorlati lehetőségeit táji, gazdálkodói, települési és háztartási léptékben. A táji igény mellett bemutattuk a gazdálkodói és lakossági igényt a vízvisszaforgató tájhasználat és technológiák használatára. Az igény kielégítése kapcsán az illetékes vízügyi igazgatóság a legmagasabb szinten állt rendelkezésre, ezzel biztosítva a párbeszéd lehetőségét. Az Agrárminisztérium vállalta, hogy a Fórum eredményeivel fogadja küldöttségünket.
Az egyetem földtudományi nagyelőadója tökéletes helyszínnek bizonyult, nemcsak az előadásokhoz, de a szünetekhez és az ebédhez is, és a beszélgetéshez is – ezúton is köszönjük! A jelenléti ívet 72 fő írta alá, az érdeklődésre jellemző, hogy ebéd után sem lettünk kevesebben, és hogy a szakmai beszélgetés több mint 2 órásra nyúlt, úgyhogy több mint 1 órával tovább maradtunk a meghirdetett programhoz képest. Külön köszönjük a helyi gazdálkodók és kistermelők támogatását, ami által sikerült a vendéglátást is bemutatóértékűvé tennünk.
Beszámoló
A délelőtt folyamán Balogh Péter a HELYes tájgazdálkodást, mint a vízmegtartás táji lehetőségét ismertette, prof. Dr. Országh József a felelős vízhasználatot mutatta be a Vízönellátó-Vízgazda módszereivel települési szinten, Szijártó Csilla a Vízgazda(g)ság lehetőségét emelte ki családi házaknál, tanyákon, kis gazdaságokban; Toldi Csaba a Dong-éri gazdálkodók több éves kitartó munkáját mutatta be a helyi vízvisszatartás érdekében, a gazdálkodás kapcsán még Unyi Miklós és Hoffman Károly beszélt Nemzeti Parki tapasztalatokról, s végül Nagyné Törő Krisztina a közoktatásban folyó munka és az élet kihívásaira való felkészülés ellentmondását emelte ki.
Az ebéd üstben főtt szegedi halászlé volt Barkóczi Csabának és a Szegedfish Kft. támogatásának köszönhetően. A büfé házi pogácsát, almát, szörpöket, gyógyteát és kávét - növényi és borzderes tejjel- kínált a hallgatóságnak a szünetekben a Szeri Ökotanyák Szövetségének tagjai, a Bio Pipacs tanya és Nagy László tanyája és Faggyasné Piri néni által.
Délután Kiss Richárd és Kovács Ferenc a távérzékelés és térinformatika alkalmazási lehetőségeit mutatta be a táji vízvisszatartásban, amit egyelőre ők még belvízként értelmeztek, majd Dr. Kozák Péter,az ATIVIZIG igazgatója a táji vízvisszatartási igény kielégítésének lehetőségeit elemezte az ATIVIZIG szempontjából a Mit? Hová? Hogyan? Mi célból? alapkérdések mentén.
A Fórum csúcspontja a kerekasztal beszélgetés a helyi térbeli adottságokhoz igazodva formailag nem lett kerek, de tartalmilag annál inkább: Dr. Kozák Péter igazgató úr vállalta a tisztéből adódó szerepet, hogy megválaszolja a publikum kérdéseit, illetve együtt kerestük a közös megoldást a felmerült kérdésekre.
A Fórum folytatásaképpen december 10-re kaptunk időpontot személyes egyeztetésre a tájhasználat szempontjából ugyancsak kulcsszereplő Agrárminisztériumból, ahol Madarász István, a Támogatáspolitikai Osztály vezetője fogadja küldöttségünket és a Fórum javaslatait (ld. alább).
Felhívás
A VízVálasztó program célja, hogy képviselje a víz választásának igényét és lehetőségét, és segítse a HELYes vízgazdálkodás – vizes helygazdálkodás megvalósítását.
Ennek kapcsán kérjük, hogy akinek az alább megfogalmazott eddigi javaslatokhoz hozzáfűzni valója van, azt röviden, írásban jutassa el Balogh Péternek, az elnok@elotisza.hucímre, december 6-ig, hogy fel tudjuk dolgozni a december 10-i agrárminisztériumi tárgyalásra.
Javaslataink (szerkesztése folyamatban):
- A mezőgazdasági területeknek a domborzati szintekhez, vagyis a vizek járásához igazított művelése, vízhasznosító mozaikos táj (vizes élőhely, erdő, gyümölcsös, rét, legelő, kaszáló) kialakítása: vagyis a víz- és tájhasználati szabályok és a mezőgazdasági támogatási rendszer igazítása.
- A „szántó” művelési ágban a talajmegújító mezőgazdaság módszereinek támogatása (állandóan fedett talaj, szántásmentes talajművelés, direktvetés).
- A vízvisszatartási igény megvalósításának támogatása a vízügyi igazgatóság által (zsilipek elzárása/ rendbe tétele, jogi viszonyok tisztázása, üzemrendek átírása). A vízügynek ne a vízelvezetés legyen a legfőbb feladata, hanem a vízmegtartás is.
- Támogassák mintaterületek létrejöttét, különösen a létező gazdálkodói kezdeményezéseket, ahol be lehet mutatni, meg lehet viszgálni, hogy egy vízhiányos területen a vizek visszatartása hasznot okoz.
- Ne lehessen egy ember miatt több száznak kárt okozni. Vegyék figyelembe, hogy a víz hiánya nagyobb kárt okoz, mint a relatív többletvíz, minthogy a víz a tájban megfelelő tájhasználattal nem okoz kárt, hanem hasznot.
- A vízgazdálkodás legfontosabb eszközeként tekintsenek a tájhasználat igazítására.
- A döntéshozók ne a jogszabályokból tájékozódjanak, hanem a valóságból. Ne a jogszabályokhoz igazítsák a valóságot, hanem a valósághoz a jogszabályokat.
A Fórumról megjelent tudósítás: https://www.delmagyar.hu/kultura/helyi-kultura/a-vizhiany-egeto-problemajarol-tanacskoztak-4746816/
Az előadásokról filmfelvétel is készült, melyek összefoglalóját, illetve a megkapott előadásokat is közzétesszük.
A Fórumot tartalmazó pályázatunkat az Agrárminisztérium „Zöld forrás” programja támogatta.
Kapcsolódó anyagok
- http://www.elotisza.hu/uploads/dokumentumtar/vizvalaszto-forum-meghivop.pdf
Bejelentkezés
RSSfeliratkozás