Egy leszálló madarat formáz az ökocentrum épülete, melyet Kertai László Ybl-díjas építész tervezett. Stílszerű ez, hiszen csak néhány „szárnycsapásra” vagyunk a Tisza-tótól – tudom meg a hazánkban egyedülálló látogató- és szórakoztató központ igazgatójától, Kiss Jánostól. Ehhez fogható nincs még egy hazánkban: egyszerre állatkert, oktató- és rendezvényközpont, valamint vizes kalandpark. A 2600 négyzetméteres építmény Európa legnagyobb édesvízi akváriumát fogadja magába, melyet egymillió liter vízzel töltöttek fel. Az alagút, amelyben a látogatók sétálhatnak, azt az illúziót adja, mintha alámerülnénk egy titokzatos vízi világba. Utunk előbb egy patakparton vezet, megszemlélhetjük például a Tisza szabályozása előtti mocsárvilágot, majd a nagyobb folyók felé sodródunk, hogy megismerhessük hazánk szinte összes halát, hüllőjét, kétéltűjét.

Ha felkapaszkodunk a madár nyakán, háromszintes kilátóra érünk: a település felé tekintve elláthatunk a Bükkig és a Mátráig, a másik irányban pompás panoráma nyílik a Tisza-tóra. A madár hátán egy szabadtéri teraszon pihenhetünk meg. S ha megszállott mozizók vagyunk, akkor 3D-ben nézhetünk természetfilmeket. A zöldközpont májusban „tesztüzemben” indult, így kell némi fantázia – és igazgatói segítség – ahhoz, hogy elképzeljük, milyen lesz nyárra, ha majd minden elkészül.

Az épület körül héthektáros park terül el, a kialakított élőhelyeket sorra népesítik be állatokkal. Lesz szitakötőház, érkeznek dámszarvasok, kiderül, milyen állat a toportyánféreg – más néven nádi farkas –, amivel Toldi Miklós elszántan küzdött. A dísztónál jégmadár, kormorán vadászik és pelikán emelgeti majd a lábát.

A tutajos tó viszont már most megtelt kalandvágyó gyerekekkel, a városiaknak az is élmény volt, hogy megtöltsék a gémeskútból a vödröt, azt se bánták, ha a víz fele a lábukra loccsant. Az akváriumból kijárhat a szabad levegőre a fővárosi állatkertből kapott vidrapár. A vidrák etetése kihagyhatatlan eseménynek bizonyult: az aprónép szájtátva nézte, milyen fürgén és rámenősen kapkodják be az állatok a halfalatokat.

Akinek ideje engedte, elkalandozhatott a tavon, a centrumot ugyanis összekötötték a már hat éve működő Tisza-tavi vízi sétánnyal. Ez hazánk egyik leghosszabb és legnépszerűbb tanösvénye, kishajók indulnak a madárvártákhoz, a sétálók most épp a bükkös hattyú és a nyári lúd fiókáit leshették meg.

Odalenn, az akváriumok előtti folyosón egy jókora harcsa szájába dughatom be a kezem. Nem, nem harapja le. A halóriás ugyanis műanyagból készült, de ha száz évig töprengenék, se találnám ki, mi célt szolgál. A centrum szakmai vezetője, Kóródy Olivér segít ebben: ez nem más, mint egy „akadálymentesített” harcsa. Nemcsak az volt az előírás ugyanis, hogy föld közeli segédfényekkel vezessék a látássérülteket, hanem az is, hogy a vakok maketten tapinthassák ki, milyen is egy hal. A „műharcsát” persze a gyerekek is élvezettel tapogatják.

Demeter Jánossal vendégházában eddig nem tolongnak a szálláskérők, maguk sem értik, miért. Hogy boldoguljanak, új ötlet pattant ki János fejéből: az udvarán halboltot nyit, akváriumban úszkálnak majd a törpeharcsák, kárászok, pontyok. Így akinek az ökocentrum védett halairól az a szentségtörő gondolat is eszébe jut, hogy főzne egy jó kis halászlét, az ide nyugodtan betérhet. A faluban egy ideje nem lehetett tiszai élőhalat kapni, ami mégis furcsa egy hajdani halászfaluban…

A teljes cikk elolvasható itt: www.szabadfold.hu/lakohelyem/nem_tilos_a_harcsat_tapogatni

Kép, programok: www.tiszataviokocentrum.hu